A Mihályházi templom bontása
"Mindennek megszabott ideje van" *(Prédikátor könyve 3. rész)* **(nem csupán mihályháziaknak...)**
Mihályházán megtörtént a 150 éve épült, azóta sok viszontagságot elszenvedett evangélikus templomnak a bontása. Fájdalmas és igen nehéz döntés volt, melyet sok álmatlan éjszaka elözött meg. Templomot építeni szoktak, nem pedig bontani. Sajnos, a jó öreg templom állapota késztette a gyülekezet vezetöségét a szomorú döntésre. A bontás egyik látványos szakaszánál sokan összesereglettek a helybeliek közül, jó néhányan könnyekre fakadtak. Szomorú látvány volt...
Azóta is üresen árválkodik a helye, sok embernek hiányzik az épület sok éven át megszokott látványa. Fájdalmas, de *"megvan az ideje a rombolásnak", "megvan az ideje a kövek szétszórásának"* (Préd 3,3.5)
Szomorú esemény volt a templom bontása az evangélikus gyülekezet és az egész falu számára. Szomorú esemény, de nem tragédia. Hiszen - reménység szerint - nemsokára méltó helye lesz az istentiszteleteknek, egyéb gyülekezeti összejöveteleknek a visszaigényelt orvosi rendelö épületében. Elkészült a harangláb terve is, jelenleg az egyeztetések zajlanak a vállalkozóval. Ha minden jól megy, augusztus végére új helyükre kerülnek és ismét szólni fognak, hívogatni, a május vége óta elnémult harangok. Igen, a rombolás után *"megvan az ideje az építésnek", "és megvan az ideje a kövek összerakásának"* (Préd 3,3.5)
Szomorú esemény volt bizony a templom bontása, de még nem jelent igazán nagy bajt. A bontásnál nagyobb bajt jelent, hogy a harangok hívó szavát bizony kevesen hallották meg. A templom még állt, de istentiszteletek alkalmából szomorú látványt nyújtottak az üres padsorok. Az elmulasztott lehet?ségek, alkalmak soha nem térnek vissza! Ezt kellene igazán megsiratni, és egyben meglátni azt, hogy eljött az ideje az építésnek. Komoly odaszánással, elhatározással.
Egy templom nem azért épül, hogy esetleg dísze, kiemelkedö építménye legyen egy falunak/városnak, hanem azért, hogy helyt adjon az Úrral való találkozásnak, hálaadásnak, bünbánatnak és az isteni kegyelem elfogadásának. Amennyiben ez nem történik meg, a világ legszebb temploma sem sokat ér. Esetleg múzeummá alakítják, vagy összeomlik magától. Mindenki tudja nagyon jól, mi történik egy olyan házzal, amelyben nincs élet.
Ebben a vonatkozásban a rombolás pedig igen jelentös. Nem véletlenül mondta az Úr Jézus: *"Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is meg a testet el tudja pusztítani a gyehennában."* (pokolban) (Mt 10,28)
Az emberi lelkekben mutatkozó közöny, megvetés, gúny jelenti az igazán nagy bajt, az igazán fájdalmas rombolást. Erre pedig böven van példa.
- Megtörtént, hogy hittanos gyermekek megkérdezték, milyen nap van istentisztelet. Nem egy ünnepélyröl volt szó, hanem arról, hogy rendszerint mikor van istentisztelet. Nem melyik órában, hanem milyen napon!?
- Egy kislány mesélte, hogy édesapja gúnydalt faragott az egyik kedves karácsonyi énekböl.
- Az imádság ismeretlen fogalom. Az asztali áldást, az esti imádságot fölösleges idötöltésnek tartják. Egy-két gyerek ismeri ezeket, ahol a nagymama vette a fáradtságot és megtanította az unokát. Hiába biztatom a hittanosokat, a szülök még az asztali áldást sem hajlandók megtanulni a gyerekektöl.
- A konfirmandusok régi "jó" szokás szerint "kikonfirmálnak". Az idén például az ünnepély óta egyetlen ifjú sem volt jelen az istentiszteleteken.
Olyan nagyon nem csodálkozom, hiszen nemrégiben egy édesapa kifejtette: "konfirmáció, egyház mire való a 21. században? Elmúlt annak az ideje..." Nem tudom, mire gondolt még. Népbutítás, a gyengék szalmaszál-vigasza - ez az egyház feladata? Vagy csupán annyi, hogy eltemesse az elhunytakat? Mert igazán csak a temetések alkalmával mutatkozik igény az egyház szolgálatára. És így lesznek szépek a temetök...
Ilyesfajta meggyözödéssel tudatosan romboljuk a testi-lelki templomainkat. Nemcsak az épületeket, hanem - ami ennél sokkal rosszabb - Isten Lelkének templomát. *"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?"* (1Kor 3,16)
- Más. A fiatalok csak összeállnak, házasságkötés és Isten áldásának kérése nélkül, mondván: "nem a papír számít". Lényegét tekintve valóban nem a papír számít, de annak is megvan a maga jelentösége. Vajon miért küzdenek sok helyütt a világban és Magyarországon is, hogy törvény szentesítse az azonos nemüek házasságát? Tényleg nem számít az a papír?...
- Sok helyen a presbiterek, a gyülekezetek választott vezetöi egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán járnak templomba.
- Az egyházat érintö fontos ügyeket gyakran nem a megfelelö helyen és idöben, hanem a kocsmában vagy az utcasarkon tárgyalják meg.
- Erösen él az a szokás, hogy az egyházfenntartói járulékot elég karácsony táján befizetni. Erröl már kétszer is megjelent egy írás, gyakorlatilag nulla eredménnyel.
- Érdekességként említem - szomorú érdekességként -, hogy a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat javára történö gyüjtés alkalmával valaki megjegyezte: már megint a papoknak gyüjtötök? Pedig az az építkezö gyülekezetek támogatását szolgálja.
- Végül, de nem utolsósorban hadd essen pár szó a Lámpatartó hírlevélröl, amelynek - minden valószínüség szerint - az utolsó számát tartja kezében a kedves Olvasó. Bizony sokan még azt a fáradtságot sem vették, hogy az ingyen - _számukra ingyen!_ - juttatott gyülekezeti lapot elolvassák. Ennél sokkal érdekesebb a Való Világ...
Úgy gondolom, a felsoroltakból világosan kitünik, hogyan is állunk a rombolással.
Az igehirdetés helye - valahol Európában... |
Kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Mihályháziak és nem mihályháziak, evangélikusok és más keresztyén felekezethez tartozók: becsüljük meg értékeinket, Istentöl kapott lehetöségeinket, és becsüljük meg egymást, amíg idönk van rá. Ha nem ezt tesszük, az elkésett könnyek nem fognak segíteni.
Ne feledjük: *"megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek"*. Most van az ideje az építésnek!
|
|